You are here
Home ›Magyarország - Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, 28 június 2013, R.Y (Afghanistan) v Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH), 17.K.31893/2013/3-IV
International Law
International Law > 1951 Refugee Convention
European Union Law > EN - Qualification Directive, Directive 2004/83/EC of 29 April 2004 > Art 4
European Union Law > EN - Qualification Directive, Directive 2004/83/EC of 29 April 2004 > Art 7
European Union Law > EN - Qualification Directive, Directive 2004/83/EC of 29 April 2004 > Art 8
European Union Law > EN - Qualification Directive, Directive 2004/83/EC of 29 April 2004 > Art 9
Hungary - Act LXXX of 2007 on Asylum - Art 7
Hungary - Act LXXX of 2007 on Asylum - Art 63(1)
Hungary - Act LXXX of 2007 on Asylum - Art 63(2)
Hungary - Act LXXX of 2007 on Asylum - Art 64
Hungary - Decree No. 301/2007 on the implementation of the Act on Asylum - Art 92
A kérelmező megtámadta a kérelmét elutasító határozatot és a bíróság menekültként ismerte el a neki tulajdonított politikai véleménye miatti üldözéstől való megalapozott félelmére tekintettel. A menekültügyi hatóság (BÁH) nem vette figyelembe a kérelmezőnek tulajdonított politikai véleményt, mint genfi okot, a közigazgatási eljárásban, ezzel szemben arra hivatkozott, hogy Kabulban életre hívható a belső védelmi alternatíva. A bíróság elutasította a belső védelmi alternatíva lehetőségét, mert a kérelmezőnek nincsenek családi kapcsolatai és munkalehetősége az egyre túlzsúfoltabb afgán fővárosban, ahol a civil lakosság is egyre gyakrabban esik terrorista támadások áldozatául.
A kérelmező a FEFA (Free and Fair Elections Foundation) részére dolgozott Mazar-i-Sharifban és a környébeli településeken. Elmondása szerint a tálibok megfenyegették, hogy hagyjon fel munkájával, különben bántódása esik. A kérelmezőnek két munkatársát már elrabolták és meggyilkolták, és egyszer őt is üldözőbe vették motorosok, akik elől alig csak nagy szerencsével tudott elmenekülni az úton kavart porfelhőben. Az eset után feljelentést tett a helyi rendőrségen és erről kapott egy igazolást. Mielőtt elhagyta hazáját, a kérelmező elköltöztette a családját egy biztonságosabb közeli faluba, ahonnan azonban nekik is menekülniük kellett Tádzsikisztánba miután 2013 áprilisában fegyveresek fenyegették meg őket.
A BÁH álláspontja szerint a kérelmezőt nem fenyegette üldözés hazájába való visszatérés esetén, mert maga nem végzett politikai tevékenységet, nem volt politikai pártnak tagja, csak civilként dolgozott. A kérelem nem állt összefüggésben a Genfi Egyezményben meghatározott öt okkal. Az elutasítás oka továbbá a BÁH érvelése szerint, hogy „tekintettel arra, hogy a felperest bántalmazás nem érte, a fenyegetést teljes bizonyító erővel nem tudta valószínűsíteni, élvezi Afganisztán állami szerveinek védelmét és Kabul, mint belső védelmi alternatíva reálisan megvalósítható és ésszerű menekülési lehetőség számára (…)”. A FEFA székhelye Kabulban van, így – a hatóság érvelése szerint - ott minden bizonnyal kaphatna állást a kérelmező. A menekültügyi hatóság szerint a három munkatárs elrablása nem a kérelmező ellen irányult, ezért nem tudta felmutatni az ellene személyesen irányuló üldöztetés vagy súlyos sérelem veszélyét. Továbbá a kérelem megalapozottságát gyengítette, hogy nem spontán módon hagyta el származási országát amit igazol, hogy a Balkh-i rendőrségen feljelentést tett és iratokat szerzett be.
A bíróság megállapította, hogy a BÁH tévesen állapította meg, hogy a kérelem nem a Genfi Egyezményben meghatározott üldözési okokon alapult, mert helytelenül értékelte a Kvalifikációs Irányelv 10. cikk (2) szerinti neki tulajdonított politikai vélemény kategóriáját a kérelmező esetében. A bíróság megállapította továbbá, hogy helytelen elvárni a kérelmezőtől, hogy kétséget kizáróan bizonyítsa vagy teljes bizonyító erővel valószínűsítse az üldözés veszélyét, mert menekültügyekben elegendő a valószínűsítés, amely nem azonos a büntető eljárásban megkövetelt kétséget kizáró bizonyítottság fokával.
A bíróság a helyes logikai sorrend szerint miután megállapította, hogy a kérelmező félelme a Genfi Egyezmény szerinti okon alapuló üldözéstől megalapozott, szükséges vizsgálni, hogy van-e elérhető állami védelem a kérelmezőnek.
A bíróság hangsúlyozta, hogy bár az alperesi hatóság a kérelmező terhére rótta, hogy nem fordult az afgán hatóságokhoz védelemért, azt azonban nem támasztotta alá, hogy az afgán állam bármely szerve képes lenne az üldözés elől hatékony védelmet nyújtani a kérelmezőnek. Az általános afgán viszonyokra figyelemmel, valamint tekintettel arra, hogy az alperesi hatóság nem mutatott fel a hatékony belső védelemre vonatkozó országinformációt, a bíróság megállapította, hogy a felperes nem remélhet megfelelő védelmet.
A bíróság kifejtette, hogy felelőtlen megállapítás, hogy a felperesnek és családjának megfelelő belső védelmi alternatíva lenne a Mazar-i-Sharif környéki régió, mert a kérelmező nem töltött ott több időt, mint amennyi az utazás megszervezéséhez kellett. Az a tény, hogy a kérelmező családjának is gondjai akadtak igazolja, hogy ez nem tekinthető belső védelmi alternatívának. Kabul vonatkozásában a bíróság megállapította, hogy nem elegenő arra hivatkoznia a hatóságnak, hogy pusztán azért megfelelő védelmi alternatíva lenne, mert ez Afganisztán legnépesebb városa. A BÁH elmulasztotta azt alátámasztani, hogy a kérelmezőt miért ne érné FEFA-beli tevékenységével összefüggésben fenyegetés a fővárosban a tálibok részéről.
A bíróság hivatkozott az EASO afganisztáni jelentésére is, (EASO Country of Origin Information report: Afghanistan, Insurgent strategies -- intimidation and targeted violence against Afghans) amelyben Mazar-i-Sharifra Kabulnál biztonságosabb városként hivatkoznak, amely a konkrét esetben azt veti fel, hogy mivel már Mazar-i-Sharifban is üldözés fenyegette a kérelmezőt, ez Kabul esetében is fennállna. Nem biztos, hogy a táliboknak arra lenne kapacitása, hogy megkeressék a kérelmezőt, azonban amennyire fontosak a személyes és családi kapcsolatok Afganisztánban, ez sem kizárható, különösen, hogy a különböző országinformációs források eltérően ítélik meg a biztonsági helyzetet Kabulban.
A fenti érvekre tekintettel a bíróság úgy ítélete meg, hogy nem teljesülnek a belső védelmi alternatíva feltételei, amelyeket a 301/2007. (XI.9.) Kormány rendelet 92.§ (2) bekezdés c) pontja támaszt, vagyis nem várható el ésszerűen a kérelmezőtől, hogy oda visszatérjen és nem áll fenn annak a veszélye, hogy a kérelmező ebben az országrészben üldöztetés, súlyos sérelem vagy más súlyos emberi jogsértés áldozata lesz, függetlenül attól, hogy ezek kapcsolódnak-e a kérelmében előadott menekülési okokhoz.
A bíróság menekültként ismerte el a kérelmezőt.
A BÁH helytelenül állapította meg, hogy nincs a Genfi Egyezménnyel összefüggő üldözési ok (nexus), amikor a FEFA keretében végzett politikai tevékenységet nem tekintette politikai véleményformálásnak. Azzal továbbá, hogy a hatóség megkövetelte a kérelmezőtől, hogy őt személy szerint érje vagy fenyegesse az üldözés szintén félreértelmezte a Genfi Egyezményt, amely nem követeli meg a konkrét személy szerinti fenyegetettséget.
Európai Menekültügyi Támogató Hivatal (EASO) Országinformációs jelentés, Afganisztán: Lázadó stratégiák: afgánokkal szembeni fenyegetés és célzott erőszak, 2012 december.